Mennyei kávés sült túrótorta

Mennyei kávés sült túrótorta

Elkészítési idő

45 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Egyszerű ételek

Árkategória

Pénztárcabarát ételek

Hozzávalók:

  • 20 dkg csokis keksz
  • 2 evőkanál vaj
  • 50 dkg túró
  • 4 tojás
  • 175 g tejföl
  • 1 csésze cukor
  • 2 evőkanál instant kávé
  • 1 kávéskanál fahéj

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A csokis kekszet mixerben megdaráljuk, egy lecsatolható oldalú tortaformába öntjük, és az olvasztott vajat egyenletesen rálocsoljuk és a kezünkkel egyenletesen lenyomkodjuk a forma aljára.

A töltelékhez egy tálba ütjük a tojásokat, hozzáadjuk a tejfölt és a csészényi (2 dl) cukrot és egyenletesen elkeverjük. Hozzáadjuk a túrót, amit előzőleg villával jól átnyomkodtunk, vagy mixerrel ixerrel krémesítettünk.

Az összekevert túrós keveréket két részre osztjuk. Az egyik részt a formában előkészített kekszes alapra öntjük. A másik felébe belekeverjük a kávét és a fahéjat. Az előző túrós rétegre öntjük és ízlés szerint villával „rajzolhatunk bele”, így márványosíthatjuk a kétféle túrós réteget.

Sütőbe tesszük és 35 perc alatt megsütjük. Hűlni hagyjuk, majd ízlés szerint tejszínnel, csokiöntettel díszítve, cikkekre vágva kínáljuk.

A torta kekszalapja kicsit száraz, morzsalékos, aki „tésztásabb” alapot szeretne, kicsivel több vajjal keverje el a csokis darált kekszet.

Hasonló receptek