Aszalt szilvás karajtekercs bormártással

Aszalt szilvás karajtekercs bormártással

Elkészítési idő

90 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Egyszerű ételek

Árkategória

Pénztárcabarát ételek

Hozzávalók:

  • 70 dkg sertéskaraj egészben, csont nélkül
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg puha aszalt szilva
  • 0,5 dl olaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 2,5 dl száraz vörösbor
  • 1 mokkáskanál cukor
  • *
  • a körethez:
  • 70 dkg burgonya
  • 12 dkg liszt
  • 2 tojás

Elkészítés:

A karajról lefejtjük a fehér hártyát, majd csigavonalban a lehető legnagyobb lappá szétvágjuk, kissé kiklopfoljuk. Sóval, borssal, a zúzott fokhagymával ízesítjük, befedjük a félbevágott aszalt szilvával, és szorosan felcsavarjuk. Konyhai cérnával megkötözzük, kívülről is sózzuk, borsozzuk, és serpenyőben, a forró olajon körös-körül pirosra sütjük. Végül tepsibe fektetjük, meglocsoljuk a sült zsírral, és 180 °C-os sütőben, kb. 30-35 perc alatt átsütjük, hogy szaftos maradjon a közepe.

A körethez a burgonyát meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk, bő sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük, burgonyanyomóval összetörjük, kihűtjük. Hozzáadjuk a tojásokat, a lisztet, egynemű burgonyás tésztává gyúrjuk. Vizes kézzel golflabda nagyságú darabokat csípünk belőle, kigömbölygetjük és bő sós forrásban lévő vízbe tesszük. Ha feljöttek a víz tetejére, közepes tűzön, kb. 6-8 perc alatt megfőzzük, leszűrjük.

A mártáshoz a hús alatt visszamaradt zsiradékot megszórjuk a liszttel, kicsit megpirítjuk, felöntjük a vörösborral, beforraljuk és sóval, borssal, kevés cukorral pikánsra ízesítjük.

Tálalás előtt a húst 10 percig pihentetjük, majd a cérnát eltávolítjuk. A húst felszeleteljük, körbe locsoljuk az átszűrt bormártással. Forrón, burgonyagombóccal vagy burgonyapürével kínáljuk.

Recept és fotó: RAS/Recepttár

Hasonló receptek