Töltike

Töltike

Elkészítési idő

60 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Közepesen bonyolult ételek

Árkategória

Közepesen költséges ételek

Hozzávalók:

  • 70 dkg darált sertéshús
  • 15 dkg rizs
  • 1 fej vöröshagyma
  • 7 dkg zsír
  • 35 dkg sóska
  • 2 evőkanál liszt
  • 2-3 dl tejföl
  • csombor (borsikafű)
  • kapor
  • bors
  • őrölt paprika
  • burkolólevél
  • kis füstölt hús

Burkolólevél lehet:

  • szőlőlevél
  • karalábélevél
  • káposztalevél
  • lósóska – vagy vadsóska fiatal levele
  • (A lósóska levelét
  • április elején lehet szedni.)

Elkészítés:

A leveleket jól megmossuk, vastag ereiket levágjuk, gyengén forrázzuk. (Csak forró vízbe mártjuk, mert könnyen szétszakadnak). A nagyobb leveleket megfelezhetjük.

A darált húst összekeverjük, a zsírban üvegesre párolt hagymával, rizzsel, tojással, sóval, borssal, kevés őrölt paprikával Az így nyert masszát a levelekbe csavargatjuk, henger alakot formázva. A levelek végeit visszadugjuk, hogy a töltelék, főzés közben ne tudjon kijönni.

A főzőedény aljára csombort, kaprot teszünk, és egy kis apróra vágott sóskát. Majd egy sor tölteléket, erre jön megint apró sóska, töltelék, legvégül ismét sóska. Lényeges, hogy a töltelékek aprók legyenek. Még finomabb, ha közé egy kis füstölt húst is teszünk. Feltöltjük annyi vízzel, hogy a töltelékeket ellepje. Ízlés szerint megsózzuk, és fedő alatt, néhányszor megrázogatva, lassú tűzön főzzük.

A lisztből világos rántást készítünk, berántjuk vele a főzeléket, és még 10-15 percig főzzük. Tejföllel tálaljuk.

Neked ajánljuk