Rakott zöldségek

Rakott zöldségek

Elkészítési idő

90 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Egyszerű ételek

Árkategória

Közepesen költséges ételek

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb cukkini
  • 3-4 db paradicsom
  • 3-4 krumpli
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg sajt
  • őrölt bors
  • szerecsendió
  • kakukkfű
  • 2-3 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:

A vöröshagymát vágjuk fel vékony csíkokra, a fokhagymát vágjuk nagyon apróra. A zöldségeket szeleteljük fel kb. egyforma vastagságúra és enyhén sózzuk be.

Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd kezdjük el párolni a vékonyra felszeletelt vöröshagymát. Amikor már kezd üveges lenni, adjuk hozzá az apróra vágott kakukkfüvet, és a fokhagymát, majd sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, és szerecsendióval. Pár perc alatt, kevergetve pároljuk félpuhára. (használhatunk szárított kakukkfüvet is, de frissel sokkal finomabb)

Egy jénai tálba (vagy kisebb tepsibe) öntsük bele a megpárolt hagymát, és terítsük el egyenletesen. Ezután a felszelelt zöldségeket szorosan rétegezzük egymásmellé. Ízlés szerint szórjuk meg sóval, és őrölt borssal, majd tegyünk a tetejére néhány szál kakukkfüvet (vagy szórjuk meg szárított kakukkfűvel).

Az előkészített zöldségek tetejére reszeljük rá a sajtot, és locsoljuk meg olívaolajjal, majd a fedjük le a jénai (vagy a tepsi) tetejével.

Tegyük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon pároljuk 35-40 percig. Ezután vegyük le a jénai tetejét, és kb. 20 perc alatt süssük szép pirosra.

Neked ajánljuk