Polenta avokádos csirkemell salátával

Polenta avokádos csirkemell salátával

Elkészítési idő

Több mint 90 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Pofonegyszerű ételek

Árkategória

Pénztárcabarát ételek

Hozzávalók:

a polentához:

  • 2 dl tej
  • 2 dl víz
  • 1 csipet só
  • 10 evőkanál kukoricadara

a krémhez:

  • 1 avokádó
  • 1 evőkanál görög joghurt
  • bors
  • petrezselyemzöld
  • kevés grillezett csirkemell
  • kevés aszalt paradicsom

Elkészítés:

A tejből és a kukoricadarából kevés só és a víz hozzáadásával sűrű polentát (puliszkát) főzünk, majd egy vizes sütőlapra kenjük kb. 3 cm vastagon – téglalap formára – egyenletesre simítjuk a tetejét, majd 2 órára a hideg helyre tesszük.

A krémhez az avokádót összetörjük, hozzáadjuk a joghurtot, sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük, majd belekeverjük a kis falatokra vágott sült csirkemellet, és aszalt paradicsomot.

A hűsöléstől megdermedt polentából köröket vágunk (lehet késsel, de lehet úgy is, hogy szuflétálat használunk „kiszúrónak”.

Egy polenta karikára halmozzuk az avokádós tölteléket, majd rátesszük a másik lapot, és ízlés szerint díszítve tálaljuk.

A receptet Tóth Judit küldte be. Köszönjük!

Neked ajánljuk