Napóleon torta

Napóleon torta

Elkészítési idő

Több mint 90 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Egyszerű ételek

Árkategória

Pénztárcabarát ételek

Hozzávalók:

  • 2 lap vajas leveles tészta, félbe vágva
  • 100 g étcsokoládé
  • 125 ml sűrű tejszín
  • 20 g fehér csokoládé, felolvasztva, lehűtve

A krémhez:

  • 6 tojássárgája
  • 40 g liszt
  • 125 g porcukor
  • 500 ml tej
  • 1 vanília rúd félbe vágva

Elkészítés:

Az egyik tészta felét lefagyasztjuk (erre most nem lesz szükségünk). A megmaradt 3 (fél)tésztát sütőlappal bélelt tepsibe tesszük, villával megszurkáljuk, majd a hűtőbe tesszük egy órára.

A krémhez a hat tojássárgáját a liszttel és két evőkanál cukorral egy tálba tesszük és habverővel halvány krémmé keverjük.

A tejet a maradék cukorral és a vaníliával egy kis lábasba tesszük és közepes lángon felforraljuk. Ezután a szűrőn keresztül a tojásos krémbe öntjük, a vanília rudat kidobjuk, a tojásos tejes keveréket a lábasba visszaöntjük és kevergetve alacsony lángon 2-3 perc alatt besűrítjük. Ezután hűlni hagyjuk.

A sütőt 190 fokra előmelegítjük. A hűtőből a tepsit kivesszük és az előmelegített sütőben a tésztát 10 percig sütjük, majd kivesszük, sütőpapírral letakarjuk és újabb tíz percre visszatesszük. Ezután a papírt levesszük a tetejéről és további 5 percre visszatesszük, majd hagyjuk kihűlni.

Egy fazékban vizet forralunk, majd az edény tetejére tesszük egy hőálló tálban a csokoládét (a tál alja ne érjen bele a vízbe!). Miután a csokoládé elolvadt, simára keverjük, majd teljesen kihűlni hagyjuk.

A tejszínt kemény habbá verjük. Az olvasztott csokoládéval bevonjuk az egyik tésztát és hagyjuk, hogy rádermedjen.

Közben a tejszínhabot és a tojásos krémet óvatosan elkeverjük. Egy tésztát egy tálaló tálcára teszünk, és rákenjük a tejszínes krém felét. Erre jön egy másik tészta, a tetejére a maradék krém. A tetejére jön a csoki mázas tészta, amit a fehér csokoládéval (habnyomócső segítségével) díszítünk.

A süteményt tálalás előtt fél órára a hűtőszekrénybe tesszük.

Neked ajánljuk