Lazac steak gombás besamellel és fűszervajas parázsburgonyával

Lazac steak gombás besamellel és fűszervajas parázsburgonyával

Elkészítési idő

60 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Egyszerű ételek

Hozzávalók:

  • lazac
  • halfűszerkeverék
  • gomba
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • kevés olaj

a besamellhez:

  • 2 dl tej
  • 1-2 teáskanál tejföl
  • 2 dkg vaj
  • 1 csapott evőkanál liszt
  • frissen őrölt bors, lehet fehérbors is
  • kevés szerecsendió
  • olaj
  • parázsburgonya
  • fűszervaj

Elkészítés:

A lazacszeletet halfűszerkeverékkel megszórjuk, és oldalukon 2-2 perc alatt készre sütjük, úgy hogy a belseje picit rózsaszín maradjon, ne száradjon ki a hal.

A gombát a borssal a vöröshagymán (kevés olajon) megpirítjuk, addig elkészítjük a besamellt. A tejet felforraljuk egy edényben, vigyázva, hogy ne égjen le, és félretesszük. Egy másik edényben mérsékelt tűzön felolvasztjuk a vajat, majd beleszórjuk a lisztet. Folyamatosan keverve pirítjuk, míg sárgás fehér színű lesz a vajas lisztes keverék az edényünkben. (Vigyázat, a vajas liszt nem pirulhat barnára!) Hozzáöntjük a forró tejet, és habverővel csomómentesre keverjük, ízlés szerint sózzuk, frissen beleőröljük a borsot, és hozzá kevés szerecsendióval ízesítjük. Folyamatos kevergetés mellett főzzük még kb. 10 percig, csendesen forralva, majd egy-két teáskanál tejföllel fellazítjuk.

A parázsburgonyát héjastul kettévágjuk, fűszervajat teszünk rá, és sütőben készre sütjük.

A receptet Veró küldte be. Köszönjük!

Neked ajánljuk