Kijevi stílusú csirkemell

Kijevi stílusú csirkemell

Elkészítési idő

90 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Egyszerű ételek

Árkategória

Közepesen költséges ételek

Hozzávalók:

  • 4 kisebb csirkemell filé
  • 150 g natúr kenhető sajt
  • 20 szelet bacon szalonna
  • bors
  • 12 friss zsályalevél, plusz a tálaláshoz
  • 1 evőkanál sótlan vaj
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 liter csirkehúsleves
  • 8 koktélparadicsom
  • burgonyapüré

Elkészítés:

Éles késsel hosszú, mély vágást ejtünk a csirkemell legvastagabb részénél, és minden üregbe 2 teáskanálnyi sajtot teszünk. A csirkét sózzuk, borsozzuk.

Minden csirkemellhez 5 szalonnát egymást kicsit fedve egy tányérra lefektetünk. Rátesszük a csirkemellet, 3 zsályalevelet teszünk rá, a sonka szélét behajtjuk, majd szépen feltekerjük (mint a töltött káposztát). Ugyanígy járunk el a többi csirkével is, majd a tekercseket folpackba tekerjük és 1 órára a hűtőszekrénybe tesszük.

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A vajat és olajat egy serpenyőben közepes lángon felmelegítjük. Beletesszük a tekercseket és gyakran forgatgatva körülbelül 3-4 perc alatt megpirítjuk. Ezután a sütőbe tesszük (ha a serpenyő nem sütőálló, akkor áttesszük egy másik edénybe). És 6-8 percre az előmelegített sütőbe tesszük, majd a paradicsomot hozzáadva további 5 percre visszatesszük a sütőbe.

Burgonyapürét készítünk, amibe a végén belekeverjük a maradék kenhető sajtot. A csirkemell tekercseket a sajtos burgonyapürével és a sült paradicsommal kínáljuk.

Neked ajánljuk