Hercegnő burgonya rántott csirkével

Hercegnő burgonya rántott csirkével

Elkészítési idő

45 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Egyszerű ételek

Árkategória

Pénztárcabarát ételek

Hozzávalók:

  • 80 dkg burgonya
  • 10 dkg vaj
  • 1 teáskanál só
  • 1 késhegynyi őrölt szerecsendió
  • 2 db tojássárgája

a rántott csirkéhez:

  • 4 szelet csirkemellfilé
  • 4 db csirke felsőcomb
  • 4 evőkanál liszt
  • 6 evőkanál zsemlemorzsa
  • 6 evőkanál zsemlemorzsa
  • 2 egész tojás
  • bors

a kisütéshez:

  • 4 dl olaj

Elkészítés:

A csirkehúsokat sózzuk, borsozzuk és állni hagyjuk, majd a szokásos módon lisztbe, felvert tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk.

Forró olajban fedő alatt puhára pároljuk és szép pirosra sütjük. Papírtörlőre kiszedjük, hogy az olajat felszívja.

A hercegnő burgonyához a megtisztított és apróra vágott burgonyát sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük és áttörjük. Sóval és szerecsendióval ízesítjük, majd elkeverjük benne a vajat és egy kicsit hűlni hagyjuk.

Közben a sütőt előmelegítjük. Két nagy méretű tepsit sütőpapírral kibélelünk. A burgonyához két tojássárgáját adunk, simára keverjük és csillagcsöves zsákba töltjük. A sütőpapíros tepsire kis halmokat nyomunk.

200 fokon (hőlégkeveréses üzemmódban) kb. 20 perc alatt megsütjük. Amikor már kezd egy kicsit pirulni a teteje, akkor jó. A rántott csirke mellé melegen, azonnal kínáljuk. Párolt répával díszítjük.

A receptet Szekeres Lajosné Klári küldte be. Köszönjük!

Neked ajánljuk