Hamis felsál szelet

Hamis felsál szelet

Elkészítési idő

60 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Egyszerű ételek

Árkategória

Pénztárcabarát ételek

  • Hozzávalók:
  • 8 szelet sertéskaraj
  • 2 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só ízlés szerint 
  • bors ízlés szerint 
  • 1 db babérlevél
  • 1 evőkanál dijoni mustár
  • 1 evőkanál pirosarany
  • 1 teáskanál ketchup
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál olaj
  • a forgatáshoz:
  • 10 dkg liszt

Elkészítés:

A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, a hagymát szeletekre vágjuk. Szilikon ecset segítségével mindegyik hússzeletre kenünk kevés mustárt és olajat. Ferdén egymás mellé (takarással) helyezzük a szeleteket egy tűzálló tálba. Minden szelet közé tegyünk néhány karika hagymát. Így pácoljuk lehetőség szerint pár órát.

A húsokat a pácból kivesszük, és lisztbe forgatjuk. A vajat felforrósítjuk egy serpenyőben, és a húsokat elősütjük mindkét oldalán. Kivesszük egy tálba, majd a hagymát felkockázzuk, és a visszamaradt zsiradékban pirítjuk. A fokhagymát is vágjuk apróra és adjuk hozzá. Ízesítjük ketchuppal, pirosarannyal, mustárral és borssal, majd felöntjük vízzel, és a sűrű szaftba visszatesszük a húsokat, és lefedve puhára pároljuk. A köret vegyes zöldséggel párolt rizs.

Tippek: Nagyon finom főtt krumplival, de akár tésztával, zöldséges rizzsel is. Illik hozzá a házi savanyúság. A mustáros hamis felsál sütése során keletkező mustáros-hagymás szaft nagyon ízletes. Ha a húst nem lisztbe forgatva sütjük elő, akkor forralással redukálhatjuk, vagy étkezési keményítővel besűríthetjük, így egyben finom szószt is kapunk a húshoz és a körethez.

A receptet Némethné Zsuzsa küldte be. Köszönjük!

Neked ajánljuk