Görögös wrap házilag

Görögös wrap házilag

Elkészítési idő

60 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Egyszerű ételek

Árkategória

Pénztárcabarát ételek

Hozzávalók:

a tortilla lapokhoz:

  • 50 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál só
  • 0,5 dl olaj
  • 3 dl langyos víz

a töltelékhez:

  • 30 dkg csirkemellfilé
  • 30 dkg borjú vagy marhahús (természetesen egyféle húsból is készülhet)
  • 1 evőkanál görög fűszerkeverék (készen kapható)
  • 6 evőkanál olíva olaj
  • néhány levél fejes saláta
  • 1 pirospaprika
  • 1 paradicsom
  • 1 kis fej vörös- vagy kevés póréhagyma (ízlés és alkalom szerint)

az öntethez:

  • 1 kis pohár joghurt
  • bors
  • 1 gerezd fokhagyma
  • néhány csepp olívaolaj

Elkészítés:

A tortillához az összetevőket a víz felével összekeverjük, majd fokozatosan annyi vizet adunk hozzá, amennyit felvesz. Kilisztezett gyúródeszkán a tésztát kézzel addig dagasztjuk, amíg ruganyos lesz (kb.10 percig), majd nyolc részre osztjuk, kis korongokat formálunk belőlük, és nedves konyharuhával letakarva 30 percig pihentetjük. Ezután 2-3 mm laposra nyújtjuk őket, és egyenként, közepesen meleg serpenyőben 1-2 perc alatt készre sütjük. (Hűtőben napokig eláll légmentesen tárolva, és remekül fagyasztható.)

Közben a húst kis kockákra vagy csíkokra vágjuk és beleforgatjuk a görög fűszerkeverékkel jól összedolgozott olívaolajban. Negyed órát állni hagyjuk, majd egy teflon serpenyőben megsütjük. (Ha különböző húsokból készítjük, ügyeljünk rá, hogy a csirke jóval hamarabb lesz kész.)

A salátát fél tenyérnyi nagyságúra tépkedjük, a kicsumázott paprikát kis kockákra vágjuk, a hagymákat vékonyra aprítjuk, végül a paradicsomot is felkockázzuk.

Az öntethez a joghurthoz adjuk az összezúzott fokhagymát, sóval, borssal ízesítjük és néhány csepp olívaolajjal gazdagítjuk.

A tortillalapot tölcsérszerűen feltekerjük, a szűkebb végénél az alját behajtjuk, majd belehalmozzuk előbb a zöldséget, rá a húst, végül a mártással meglocsoljuk és tálaljuk.

Természetesen kész tortilla lapokból is készülhet, így lényegesen lerövidül az elkészítési idő.

Hasonló receptek