Fűszeres-szaftos hússzelet

Fűszeres-szaftos hússzelet

Elkészítési idő

90 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Egyszerű ételek

Árkategória

Pénztárcabarát ételek

Hozzávalók:

  • 8 szelet sertéshús (karaj, tarja)
  • 3 nagy vöröshagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 db citrom
  • 3 teáskanál köménymag
  • 2 db babérlevél
  • 1 mokkáskanál őrölt bors
  • 2 teáskanál liszt
  • 2 dl vörösbor
  • 1 dl olaj

Elkészítés:

Érdemes előző este bepácolni a hússzeleteket, hogy az ízek jól átjárják, de ha ettől eltekintünk, akkor is finom lesz. A köménymagot állandó keverés mellett, egy pár pillanat alatt megpörköljük. Addig pörköljük, amíg elkezd pattogni, majd rögtön kiöntjük egy hideg tányérba, nehogy megégjen. Ezután egy mozsárban szinte porrá őröljük.

Egy tálba beleöntjük az olajat, majd hozzáadjuk a köménymagot, az őrölt borsot, belenyomjuk a fokhagymát, ízlés szerint megsózzuk, és alaposan összekeverjük. A hússzeleteket enyhén kiklopfoljuk, megsózzuk, és alaposan beleforgatjuk a pácba. Ezután a tálat lefedjük, és pár órára (vagy egy éjszakára) a hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól átjárják a húst.

A vöröshagymát és a citromot vékonyan felkarikázzuk, és váltakozva egymásmellé a tepsibe rakjuk, majd rátesszük a babérlevelet is. Ezután rátesszük a bepácolt hússzeleteket, majd aláöntjük a bort, és a visszamaradt pácot, majd fóliával befedjük a tepsit.

Előmelegített sütőbe tesszük, majd kb. egy óra alatt puhára pároljuk a húst. Ezután a sütőből kivesszük, majd kiszedjük a hús alól a vöröshagymát, és majdnem az összes levet leöntjük alóla. Ezután a sütőbe visszatéve pár perc alatt a hús mindkét oldalát szép pirosra sütjük. (Arra figyeljünk, nehogy nagyon kiszárítsuk sütés közben a húst.)

A leöntött levet, és a megpárolódott vöröshagymát összeturmixoljuk, majd a liszttel megszórjuk és csomómentesre keverjük. Ezután a tűzhelyre tesszük és állandó kevergetés mellett pár perc alatt besűrítjük. Az elkészült mártást ezután egy szitán átszűrjük, hogy szép sima, csomómentes legyen, majd lefedjük egy fóliával, és tálalásig melegen tartjuk. (A fólia alatt nem fog bebőrösödni a teteje.) Ameddig a hús és a mártás elkészül, tetszés szerinti köretet készítünk hozzá.

Neked ajánljuk