Élesztőmentes kovász kenyérlisztből

Élesztőmentes kovász kenyérlisztből

Elkészítési idő

Több mint 90 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Pofonegyszerű ételek

Árkategória

Olcsó ételek

Hozzávalók:

  • 6 evőkanál kenyérliszt BL80 (3+3)
  • 6 evőkanál víz (3+3)
  • 10 dkg kenyérliszt BL80
  • 1 dl víz

Elkészítés:

1. nap: Egy tiszta befőttesüvegben 3 evőkanál vizet összekeverünk 3 evőkanál kenyérliszttel. A tetejét lazán rátesszük, és szobahőmérsékleten hagyjuk.

2. nap: Hagyjuk pihenni.

3. nap: A kovászban csöppnyi buborékok jelennek meg, és enyhe savanykás szaga van. Hozzáadunk 3 evőkanál vizet, elkeverjük, majd 3 evőkanál kenyérlisztet, és azzal is csomómentesre keverjük. (Villával a legegyszerűbb, úgy tegyünk, mintha tojást vernénk fel, hadd jusson minél több levegő a kovászba.

4. nap: 1 dl vízzel, majd 10 dkg kenyérliszttel dúsítjuk a kovászunkat, és megint hagyjuk lazán letakarva egy napot.

5. nap: Tulajdonképpen kész a kovász. Savanyú illatú és buborékok látszanak benne. Vegyünk ki belőle 10 dkg-nyit egy másik üvegbe vagy kelesztőtálba, ezt etessük meg 1 dl vízzel, 10 dkg liszttel. Takarjuk le, és várjunk úgy 5-6 órát, amíg megnövekszik, és szép buborékok vannak benne. Ezzel már lehet kenyeret sütni.

A többi kovászt az üvegben zárjuk le, tegyük hűtőbe, és hetente etessük meg legalább 2 evőkanál vízzel és 2 evőkanál liszttel, de jobban szereti, ha még többet kap enni.

Ebből használhatunk bármikor úgy, hogy kivesszük a hűtőből, megetetjük 1 dl vízzel, 10 dkg liszttel, megvárjuk, amíg szobahőmérsékleten duplájára nő, akkor kiveszünk belőle 10 dkg-nyit, az is megetetjük ugyanígy, és ha az is megkelt, süthetünk belőle. A többi megy vissza a hűtőbe.

Neked ajánljuk