Dobos torta

Dobos torta

Hozzávalók:

a piskótához: 2 tojás 4 dkg cukor 5 dkg rizsliszt 1 csipetnyi szódabikarbóna 1 csipetnyi só (ezt hatszor vesszük, mert hat piskótát sütünk) * a krémhez: 35 dkg cukor 3 evőkanál Holland kakaópor 6 egész tojás 30 dkg margarin * a karamellhez: 15 dkg porcukor 2-3 evőkanál víz 1 teáskanál ecet 2 teáskanál margarin (a tortaforma 24 cm-es)

Elkészítés:

A lisztet átszitáljuk, melybe 2 csipetnyi szódabikarbónát teszünk. A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgáját habosra keverjük a cukorral. Akkor jó, ha a cukor feloldódik, és a krém kifehéredik. Az átszitált lisztet fokozatosan a tojáskrémbe keverjük. A tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük. A tojáshabot óvatos mozdulatokkal a krémhez keverjük. Egy 24 cm-es formát sütőpapírral kibélelünk, beleöntjük a piskótatésztát, és 180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt készre sütjük. Ezt a sütési folyamatot még ötször megismételjük. Ha készen vagyunk a piskótákkal, hozzáfoghatunk a krém elkészítéséhez. (Érdemes már 1 nappal előre elkészíteni, mert sokkal finomabb, és jobban összeáll!) A cukrot, kakaót és a 6 egész tojást gőz fölött addig főzzük, amíg a cukor el nem olvad, és az egész krém jól összeáll. Ezután teljesen kihűtjük. Majd ezt követően hozzákeverjük a vajat, amit legalább 10-15 percig robotgéppel jól kikeverünk. A karamellhez a cukrot simára keverjük a vízzel, majd hozzákeverjük az ecetet és a margarint. Ezután közepes lángon, állandó kevergetés mellett világos színűre karamellizáljuk. Kiválasztunk egy tortalapot (a legszebbet), majd a forró karamellt ráöntjük, és egyenletesen elsimítjuk. Ezután a még meleg karamellen, késsel bejelöljük a tortacikkeket, majd hagyjuk teljesen kihűlni, megkeményedni (a kést margarinnal vékonyan kenjük meg, akkor nem fog ráragadni a karamell). A tortalapokat egyenletesen megkenjük a krémmel, végül pedig ráhelyezzük a karamelles tortalapot. Ízlés szerint a torta oldalán a krémet, még megszórhatjuk darált dióval, vagy kókusszal is. Ezután hűvös helyre tesszük, hogy a krém kissé megdermedjen, és könnyen tudjuk majd felszeletelni. Tálalás előtt éles késsel, a jelölések mentén felszeleteljük a tortát.

Hasonló receptek