Citromos túrótorta

Citromos túrótorta

Elkészítési idő

90 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Közepesen bonyolult ételek

Árkategória

Közepesen költséges ételek

Hozzávalók:

A piskótalaphoz:

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál kristálycukor
  • 6 púpozott evőkanál finomliszt
  • 1 csomag sütőpor

A túrókrémhez:

  • 50 dkg túró
  • 1 nagy pohár tejföl
  • 20 dkg cukor
  • 1 +fél citrom
  • 1 csomag zselatinfix

A torta tetejére:

  • 50 dkg banán
  • 1 csomag tortazselé

Elkészítés:

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a tojássárgáját alaposan kikeverjük a cukorral. Kimérjük a finomlisztet, hozzákeverjük a sütőport. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd a finomliszttel együtt a cukros tojásmasszába forgatjuk. Kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben, 200°C fokon 10 percig sütjük,majd ezután 180°C-on tűpróbáig sütjük.

Ha kihűlt, kiborítjuk, kettévágjuk.

A túrókrémhez a túrót krémesre keverjük, hozzáadjuk a tejfölt, a kristálycukrot, a citromok héját, levét belenyomkodjuk. Majd ezután hozzákeverjük a zselatint,és a felkarikázott banánt.

A túrókrém kicsit több mint a felét a piskótára öntjük,majd rátesszük a piskóta másik felét, és azt is megkenjük a maradék túrókrémmel. Hűtőszekrénybe tesszük.

Mikor a túrókrém megszilárdul, a torta tetejét kirakjuk félbevágott gyümölccsel, és bevonjuk a tortazselével.

Neked ajánljuk