Bakonyi harcsapaprikás, kapros-juhtúrós galuskával

Bakonyi harcsapaprikás, kapros-juhtúrós galuskával

Elkészítési idő

75 perc alatt elkészülő ételek

Elkészítés nehézsége

Közepesen bonyolult ételek

Árkategória

Közepesen költséges ételek

Hozzávalók:

  • 60 dkg afrikai harcsafilé
  • 5 dkg füstölt szalonna
  • 15 dkg gomba
  • 1 tv paprika
  • 1 paradicsom
  • 1 vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál citromlé
  • 1 teáskanál őrölt fehérbors
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál liszt
  • 2 dl tejföl

A galuskához:

  • 3 tojás
  • 20 dkg juhtúró
  • 40 dkg liszt
  • 1 evőkanál kapor
  • 1 evőkanál vaj
  • kevés só
  • víz

Elkészítés:

A harcsafilét leöntve a citromlével, sóval, borssal megfűszerezve pihentessük a hütőben 1,5 óráig. Süssük ki a szalonnát és dinszteljük meg rajta a vöröshagymát és a fokhagymát. Szórjuk meg a pirospaprikával, a felaprított paprikát és paradicsomot tegyük hozzá. Öntsünk hozzá kevés vizet és 30 percig pároljuk. Ezután tegyük rá a felszeletelt gombát és sózzuk meg. Mikor az egész alap összeesik, tegyük a felkockázott harcsafiléket is hozzá. Készítsünk habarást a tejfölből és a lisztből, majd adjuk hozzá a harcsapaprikáshoz. Ezután még főzzük negyed óráig. A juhtúróhoz adjuk hozzá a vajat, a tojásokat, a lisztet és a kaprot. Adagoljunk arányosan vizet hozzá és keverjük ki a galuskatésztát belőle. Forraljunk vizet és szaggassuk bele a galuskát. Miután elkészült, tegyünk rá egy kevés vajat.

Neked ajánljuk