Lencsefőzelék

Lencsefőzelék
Elkészítési idő
Értékelés
Elkészítés nehézsége pofonegyszerű
Árkategória olcsó
Hozzávalók:
  • 30 dkg lencse
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 db babérlevél
  • fél evőkanál mustár
  • 3 evőkanál olaj
  • 2-3 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • víz ízlés szerint
  • füstölt tarja
  • sonka
  • 30 dkg lencse
  • 1 fej vöröshagyma
  • pár gerezd fokhagyma
  • liszt
  • tökmag
  • édes pirospaprika
  • bors
  • garam masala
  • koriander
  • mustármag
  • babérlevél
  • olaj

Elkészítés:

A lencsét válogassuk át, majd alaposan mossuk meg. Ezután tegyük bele egy edénybe, és helyezzük rá a felszeletelt, füstölt tarja szeleteket. (én előfőzött füstölt tarjával főztem egybe, így egyszerre puhultak meg) Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, majd ízlés szerint sózzuk, tegyük bele a babérlevelet, és az apróra összevágott vöröshagymát.

Forraljuk fel, mérsékeljük a lángot, és főzzük puhára, majd óvatosan vegyük ki a tarjaszeleteket, és tálalásig tartsuk melegen. (a lencse gyorsan megfő, így figyeljünk, nehogy túlfőzzük).

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a lisztet, és állandó keverés mellett pirítsuk világos zsemleszínűre. Ezután vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá az összenyomott fokhagymát, keverjük hozzá a pirospaprikát, és hagyjuk kicsit hűlni.

Pár perc után öntsük fel a rántást egy pohár vízzel, majd keverjük simára. Ezután öntsük hozzá a puhára főtt lencséhez, adjuk hozzá a mustárt, és kevergetve sűrítsük be a főzeléket. Tálaláskor merjük a főzeléket tányérba, majd helyezzünk rá egy-egy szelet tarját, és úgy kínáljuk.

Megjegyzés:

A receptet Kard Éva küldte be. Köszönjük!